Intercity intermezzo

by a csodálatos pamplemousse

Egy vidéki város felé tartó vonaton, egy hatvan körüli nő a restiben vett, fólia alatt megszottyadt szendvicsét majszolta, amikor a szemben ülő, hasonló korú férfi barátságosan megszólította. Tiroli öltözete sejtette, hogy osztrák, de akcentusa végképp felfedte származását. A nő úticélja felől érdeklődött. A nő, miután elárulta, gyorsan hozzátette, csak látogatóban van. Már 12 éve Ausztriában él. Elvált, kivitte a gyerekeit, ott van munka, könnyebb élni, csak sajnos már ott is sok a migráns. A férfi tovább érdeklődött. A nő németül válaszolgatott, de a férfi ragaszkodott a magyarhoz. A dobozos sörtől megjött a bátorsága és a moralizáló kedve. Megkérdezte, boldog-e. A nő kicsit elgondolkodott, látszott a közvetlen kérdés váratlanul érte és a velejébe talált, majd kurtán csak annyit mondott, mindene megvan. A férfiről, aki magát osztrák parasztnak nevezte, közben kiderült, ő is abba a vidéki városba tart, ott lakik már régóta. Mariazellből eljött, mert nem tetszett neki. Sok volt a stressz. Magyarországon egyszerűbb élni. A nő egyből rákonrtázott: Ausztriában könnyebb. Erre a férfi tört, de választékos magyarsággal egy hosszú monológba kezdett a gazdasági migrációról. Beleszürcsölt sörébe, és sommásan megjegyezte: mindig lesz olcsóbb munkaerő, aki a munkát elvégzi. Ezen a ponton a nő nem akarta a beszélgetést folytatni. A férfi így elővette a telefonját és elintézte pár üzleti ügyét. Érces hangon, alpesi akcentusban először osztrákul, majd magyarul. Jó hangosan, ahogy talán csak a migránsok teszik. Vagy akik nagyot hallanak. A férfi még párszor megpróbálta felvenni a beszélgetés fonalát, de a nő többet nem válaszolt. Elfordította a fejét, és a szürke esőben ázó, rohanó tájat nézte.